Láthatatlan veszteségek

Miért maradnak gyakran észrevétlenek a nehezített gyermekvállalás lelki terhei?

A gyász nemcsak belső folyamat, hanem társas élmény is. Az, hogy egy ember hogyan tud alkalmazkodni egy számára jelentős veszteséghez, nagymértékben függ attól is, milyen visszajelzéseket kap a környezetétől. Ha a család, a barátok vagy a tágabb közösség felismeri és elismeri a történtek jelentőségét, könnyebben alakulhat ki olyan támogató közeg, amely segíti a gyász megélését. Ha azonban mindez hiányzik, az érintettek könnyen maradhatnak egyedül az érzéseikkel.

A pszichológiai szakirodalomban el nem ismert gyásznak (disenfranchised grief) nevezik azokat a gyászhelyzeteket, amelyek nem kapnak társadalmi elismerést. Ez azt jelenti, hogy a környezet nem feltétlenül érzékeli a történtek jelentőségét, ezért az érintettek sokszor együttérzés és megfelelő támogatás nélkül maradnak.

Miért érinti ez különösen a nehezített gyermekvállalást?

A gyermekvállalási nehézségek jelentős része a külvilág számára nem látható. A kezelések, a várakozással teli időszakok, a sikertelen beavatkozások vagy a (korai) várandósság elvesztése sok esetben csak az érintettek és a kezelőorvosok számára ismert. A környezet gyakran csak annyit érzékel, hogy egy párnak még nincs gyermeke, miközben a háttérben hosszú ideje tartó testi és lelki megterhelés zajlik. Ehhez az is hozzájárul, hogy a nehezített gyermekvállalásról ma is viszonylag kevés szó esik a nyilvánosságban. Vannak, akik csak a legszűkebb családi körrel osztják meg a kezeléseket vagy a sikertelen próbálkozásokat, részben azért, mert ezeket intim témának érzik, részben pedig azért, mert korábban nem tapasztaltak megértést vagy támogató reakciókat.

Amikor nincs közös nyelv a gyászra

A legtöbb kultúrában a halálesethez jól ismert rítusok kapcsolódnak. A temetés, a részvétnyilvánítás vagy az emlékezés közösségi keretet ad a gyásznak. A nehezített gyermekvállalás során átélt eseményekhez azonban ritkán társulnak hasonló kapaszkodók. Nincsenek kialakult társadalmi minták arra, hogyan lehetne kifejezni az együttérzést egy sikertelen lombikkezelés, egy embrióvesztés vagy egy korai vetélés után.

Ennek következménye, hogy a környezet gyakran bizonytalan abban, mit mondjon. A jó szándékú biztatás sokszor gyors megoldást keres, miközben az érintetteknek inkább arra lenne szükségük, hogy valaki egyszerűen elismerje, hogy ami velük történt, valóban nehéz és testileg, lelkileg megterhelő.

Miért fontos az elismerés?

A kutatások szerint a társas támogatás az egyik legfontosabb védő tényező lehet a gyász megdolgozásában. Az elfogadó jelenlét, az együttérzés és az érzések legitimálása hozzájárulhat ahhoz, hogy az érintettek könnyebben tudják megosztani tapasztalataikat és segítséget kérni, ha szükségük van rá.

Ha azonban valaki ismételten azt tapasztalja, hogy környezete bagatellizálja a történteket, idővel maga is kételkedni kezdhet saját érzéseiben. Ez növelheti az elszigeteltség érzését, és megnehezítheti az alkalmazkodást.

Miért fontos beszélni róla?

Az el nem ismert gyász fogalma segít megérteni, hogy a nehezített gyermekvállalás során átélt lelki megterhelés nem kizárólag az egyéni megküzdésen múlik. A társadalmi környezet reakciói is befolyásolják, hogy az érintettek mennyire érzik magukat meghallgatva, megértve és támogatva. Ezért fontos, hogy a gyermekvállalási nehézségekről ne csak orvosi vagy biológiai kérdésként beszéljünk. A lelki folyamatok felismerése, valamint azok társadalmi elfogadása ugyanolyan fontos része lehet a támogatásnak, mint a megfelelő egészségügyi ellátás.

 

Felhasznált irodalom

Bornemissza, Á. (2021). Trauma és identitás kérdései perinatális testvérvesztést átéltek narratíváiban. Szociális Szemle, 14(2), 14–20. https://doi.org/10.15170/SocRev.2021.14.02.02

Corr, C., Nabe, C., Corr, D. (2009). Death and Dying, Life and Living. Belmont: Wadsworth. Csikós, Á., Menyhért, M., Radványi, I., Busa, Cs. (2015). A gyász új perspektívái. Orv. Hetil., 156 (39), 1569–1576.

Doka K. J. (1989). Disenfranchised Grief, Jossey Bass, San Fransisco, USA, European PerinatalHealth Report, 1-25

Doka, K. (Ed.). (2002). Disenfranchised grief: New directions, challenges, and strategies for practice. Champaign, IL: Research Press.

Ferber, E. (2020). Az előgyász – fogalma, jellemző élethelyzetei és a segítés lehetőségei. Kharón Thanatológiai Szemle, 24(4), 1–20. Magyar Hospice-Palliatív Egyesület. https://kharon.hu/docu/2020-4_ferber-elogyasz.pdf (2024.03.23.)

Pilling, J. (2012): A gyász hatása a testi és lelki egészségi állapotra: Doktori értekezés. Budapest, Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola

 

Kép: Freepik – Magnific.com Front view woman covering man eye | Free Photo