Tartalom
Megosztás:

Az ülésen elhangzott: szeptember közepén országszerte 301 gyermeket gondoztak kórházakban, miközben a szakemberek szerint Magyarország az örökbefogadási mutatók tekintetében az európai mezőny végén áll. Hangsúlyozták: az örökbefogadásnak végső sorsrendezésnek kellene lennie, elsőként azt kell megvizsgálni, milyen segítséggel maradhatna a gyermek biztonságosan a vér szerinti családjában.

A szakértők szerint az elmúlt években több olyan változás történt az örökbefogadás rendszerében, amelynek kialakításába nem vonták be megfelelően a szakmát. Kifogásolták többek között az örökbefogadói tanfolyam kötelező jellegének megszüntetését, a gyermek és az örökbefogadó közötti maximális korkülönbség 45-ről 50 évre emelését és az egyedülálló örökbefogadókat érintő korlátozásokat. Tavaly 29 gyermek került vissza a szakellátásba sikertelen örökbefogadást követően, ami a szakemberek szerint is rámutat az örökbefogadók alapos felkészítésének fontosságára.

A meghallgatás egyik legsúlyosabb kérdése a kórházban maradó csecsemők helyzete volt. A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a háttérben sok esetben átmeneti krízis, lakhatási vagy anyagi nehézség állhat, miközben az érintett szülők egy része megfelelő segítséggel szeretné és képes lenne megtartani gyermekét. A kórházak eközben nincsenek berendezkedve egészséges csecsemők hosszú távú gondozására: az ellátás körülményei intézményenként eltérnek, és előfordul, hogy egy gyermek akár éveket is kórházban tölt.

A szakemberek szerint ezért nem az örökbefogások gyorsítása az elsődleges megoldás. A gyermekvédelmi alapellátás és a családmegtartó szolgáltatások megerősítését, a szülészeteken elérhető krízistanácsadást, képzett szociális munkások bevonását, valamint a gyermekvédelmi szakemberek nagyobb szakmai támogatását sürgetik. Mint hangsúlyozták: az örökbefogadás minőségére, alapos előkészítésére és mindenekelőtt a gyermek érdekeire kell helyezni a hangsúlyt.

Forrás: www.hang.hu, www.telex.hu – linkek itt és itt.
Kép forrása: www.hang.hu, lásd MTI

Maradjunk kapcsolatban!

Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!