Bíró Eszter

Pszichológus, Meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó

Pszichológusként a nehezített gyermekvállalás útján kísérem a hozzám fordulókat, legyen szó akár már régóta tartó folyamatról, akár frissen megfogalmazódó kérdésekről. Ebben az időszakban sok minden egyszerre nehezedhet ránk: a vizsgálatok útvesztője, a testi és lelki megterhelés, a párkapcsolatban felmerülő kihívások, a családdal és a baráti körrel kapcsolatos nehéz helyzetek, társadalmi elvárások. Fontos számomra, hogy ezen a hullámzó úton helyet kapjanak az érzelmi terhek és a veszteségek is, és lehetőség nyíljon a gyógyulásra.

Bemutatkozás

2014-ben szereztem pszichológus diplomát, melyet követően különböző módszertani kereteket sajátítottam el. Relaxációs technikákat (autogén tréning, szimbólumterápia), valamint terápiás és kommunikációs gyakorlatokat (NLP-NLPt alap és mesterképzés) ismerhettem meg. A későbbiekben Meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó szakképzettséget szereztem. Jelenleg pszichológiai magánrendelés keretén belül dolgozom.

Érdeklődésem az utóbbi években a nehezített teherbeesés és az ezzel járó út, illetve a kapcsolódó lehetőségek felé fordult. Sajnos kevesen beszélnek róla, de annál több embert érint, hogy akár a felelős gyermekvállalás idejére készülve, akár környezeti okok, akár egyéb miatt nem alakul olyan gördülékenyen a gyermekvállalás, mint szerették volna.

Az egyének vagy párok, családok elindulnak egy úton, mely több kihívást is tartogathat. Az információszerzés nehézsége, a reprodukciós eljárások komplexitása (inszemináció, lombikprogram, stb.), a donor lehetőségek, az örökbefogadás, illetve a gyermektelen életpálya választása is hozhat nem várt kihívásokat és veszteségélményeket. Ezekben a folyamatokban számtalan döntés várhat az érintettekre, melyek természetes módon próbára tehetik a lelki egyensúlyt, mind személyes, mind kapcsolati, de akár társas értelemben is. Pszichológusi munkámban ezen területek támogatására helyezem a hangsúlyt, egyéni és csoportos találkozások formájában.

Megtisztelő, ha az úton engem választ segítőnek.

Specializáció

Donorprogramok (petesejt, hímivarsejt) pszichés kísérése, Meddőségi krízis / Reprodukciós eljárások (IVF) kísérése, Örökbefogadás előtti és utáni támogatás, Párkapcsolati nehézségek a családtervezés során, Perinatális veszteség (vetélés, magzati halál) feldolgozása

Alapvégzettség

Pszichológus

Konzultáció formája

Személyes és online is elérhető

Ellátottak köre

Csoportos foglalkozás / Támogató csoportok, Egyéni konzultáció (nők / férfiak), Párkonzultáció

Elérhetőségek

13. kerület

Email: biro.eszter.pszichologus@gmail.com

Telefonszám:

Bíró Eszter bejegyzései