
Urbánné Brém Zsófia
Meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó, szülő -csecsemő konzulens, gyógypedagógus
Akár a gyermekre várva, akár donoros lombik vagy örökbefogadás után van szüksége segítségre, meghallgatásra, útmutatásra, várom szeretettel, megértéssel, figyelemmel, ha kell, zsebkendővel, egy teával/kávéval, akár egyedül, akár kettesben vagy a családdal jönne.
Bemutatkozás
Az eredeti szakmám gyógypedagógus. Értelmileg akadályozottak és mozgássérültek pedagógiája szakon végeztem, 2002-ben. Ezután 15 évig pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, diagnosztizálással foglalkoztam és, amíg lehetett, mellette csecsemőotthonokban és családoknál korai fejlesztéssel és súlyosan-halmozottan sérült gyerekekkel.
A gyerekekkel, családokkal való munkában és a diagnosztikában is megtapasztaltam, hogy a „beszélgetés”, a szülők meghallgatása legalább olyan fontos, mint a gyerekekkel végzett közvetlen munka. Teljesen másképp lehet egy diagnózist közölni, ha van időnk rá, ha értőn és érzőn meg tudjuk hallgatni a szülő, a család álláspontját, reakcióit is. A „régi motoros” kolléganőimtől azt láttam, azt tanultam, hogy nagyon fontos, hogy időt hagyjunk, beszélgessünk, meghallgassuk a szülőt és amennyire lehet és igényli, a diagnózis közlése mellett figyeljünk oda a lelkére is. Ezért az útravalóért (is) nagyon hálás vagyok nekik. Az évek során elvégeztem több mozgásterápiás tanfolyamot is, de valahogy egyiket se éreztem igazán magaménak. Valami konkrétabb dolgot szerettem volna, olyat, ami valóban segít a hozzám fordulóknak.
Aztán a lelki vonalon elindulva végeztem el az Integrált szülő-csecsemő konzulens képzést az ELTE-n és úgy éreztem, ez az, ez az én utam. Úgy tudom segítséget nyújtani, hogy közben én magam is egyre tudatosabb leszek. Azt hiszem, ezzel a képzéssel nőttem fel igazán, lettem lelkileg is felnőtt. Néhány évig párhuzamosan dolgoztam gyógypedagógusként és konzulensként.
Majd, mint oly sokunkat, engem is elért a nehezített gyermekvállalás. Sikertelen próbálkozások, lombikkezelés, veszteségek után szembejött velem az ELTE PPK felhívása, hogy a következő tanévben is indul a Meddőségi reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó képzés. Mivel addig nagyon sokat tanultam (a megszerzett gyógytornász diplomámat, a közoktatás vezető képzést, a HRG-t és az egyéb rövidebb tanfolyamokat is beleszàmítva, munkában töltött 15 évemből legalább 10-et…karácsonyi vizsgaidőszakokkal, diplomamunkákkal stb) tkp már megfogadtam, hogy nem tanulok többet, van már elég képzettségem. De ez valahogy mégse hagyott nyugodni… Úgyhogy a határidő lejárta előtt két órával mégis beadtam a jelentkezést, lesz, ami lesz. És, hát, egy újabb diploma lett, amit persze egyáltalán nem bánok. Sőt. Ez képzés is nagyon sokat adott. Úgy érzem, a két szakképesítéssel most tényleg megtaláltam az utamat és a lehetőséget, hogy a hozzám fordulók útját közösen megkereshessük. Az örökbefogadás mindig nagyon érdekelt, korábban csecsemőotthonos gyermekeket fejlesztettem és anno mi vizsgáltuk az összes budapesti gyermekotthon lakóit, úgyhogy az örökbefogadás folyamatára és az örökbe nem fogadott állami gondozott gyermekek problémáira is volt némi rálátásom. Természetesen jórészt csak a technikai dolgokra, a lelkiket saját bőrömön is megtapasztaltam és a képzés során láttam igazán.
A meddőséggel, reprodukcióval személyesen is találkoztam, a saját, gyermekhez vezető utunk során és ez is egy rendkívül izgalmas terület, ők veszteséggel, krízissel, újrakezdéssel és reményvesztéssel, a egy új ismeretekkel, ismeretségekkel és az önismeret, a párkapcsolat, az önreflexió fejlődésének nagy-nagy lehetőségével.
Végül egy vérszerinti és egy örökbefogadott gyermek anyukája lehetek, így minden fejlődési mérföldkövet (a gyerekekét és a sajátomat is) két oldalról is látok, szív szerint és vér szerint is.
Munkám során a Meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó ismereteket és az Integrált szülő -csecsemő konzultációt együtt és külön -külön is alkalmazom. Várok leendő és már gyakorló szülőket is, hogy együtt fejtsük meg, hogy mi okozza az elakadást és mi lehet a jó irány a jelenlegi helyzetülben. Szívesen fogadom a nagyszülőket vagy más rokonokat is, ha a fiataloktól, a határaik tiszteletbentartása miatt nem szeretnének kérdezni, tőlem megtehetik. Vérszerinti és örökbefogadott gyermek anyukájaként abban is tudok megerősítést nyújtani, hogy mi az örökbefogadás-specifikus dolog és mi az, ami egy vérszerinti gyermeknél ugyanúgy jelen van.
Specializáció
Donorprogramok (petesejt, hímivarsejt) pszichés kísérése, Meddőségi krízis / Reprodukciós eljárások (IVF) kísérése, Örökbefogadás előtti és utáni támogatás
Alapvégzettség
Gyógypedagógus / Pedagógus
Konzultáció formája
Személyes és online is elérhető
Ellátottak köre
Egyéni konzultáció (nők / férfiak), Párkonzultáció
Elérhetőségek
Email: bremzsofia@gmail.com
Telefonszám: 06203910161
